Miért ne félj a portréfotózástól?

Ha gyorsan kell válaszoljak, akkor azt mondom azért, mert nincs miért. Ha viszont komolyan, akkor azt gondolom megér egy cikket a válasz. Ezzel érkezem most.

Mire gondol a legtöbb ember, amikor azt mondom, hogy portréfotózás? Szerintem olyan képekre, ahol ilyen művészien pózolnak a modellek, és a fények is úgy esnek rájuk, hogy még maga Rembrandt is megirigyelné azt. Igen, ez is egyfajta portré.

Úgy ahogy az is portré, ahol nevetnek, sírnak, virágok között vannak, gyárépület előtt állnak. Van valami a kezükben, üres mindkét markuk, keresztben állnak a karjaik vagy épp valami dinamikát szeretnének a képbe vinni.

A portré- legalábbis nekem, nálam- egy önkifejezési mód, egy énidő, de lehet akár emlék, vagy ajándék is. Ez a szépsége ennek a műfajnak. Te, ti, emberek. Mosolyok, kacagások, könnyek, viccek, sztorik, képekbe zárva.

A közösségi média korában pedig különösen fontos a képek hatása önmagunkra és a világunkra, amivel körbevesszük magunkat. Az AI korában már stúdiós képek tudunk talán (!) csinálni vele, viszont az élményt és a tudatot nem fogja tudni visszaadni egy program.

Nyilván kicsit hazafelé beszélek akkor, amikor azt mondom ne hagyjuk hogy ezen a kicsit lelketlen képek alkossák meg rólad mások véleményét, illetve a sajátodat magadról, hanem éld meg azt, hogy profi képek készülnek rólad és hagyd, hogy ezek a képek meséljék el a TE sztoridat.